Kísértetjárás Willington Millben: Fantomok a kvékerek otthonában Amikor 1835-ben Joseph Procter és családja új házba költözött, nem törődtek azzal a híreszteléssel, hogy az épületet kísértetek járják. A ház tetszetős, viszonylag új épület volt, egy Willington nevű faluban, Anglia északkeleti dombvidékén, Nothumberlandban. Az épület egy patak partján feküdt, ahol a tenger még éreztette hatását. A Procter család köztiszteletnek örvendő, mélyen vallásos kvéker família volt. Procter urat intelligens, józan gondolkodású embernek tartották, aki jó családapa volt, és alkalmazottjaival is jól bánt. De alig több mint tíz év múlva Procterék szorongva menekültek el házukból, mert nem bírták tovább elviselni a hátborzongató, kísérteties történéseket, melyek Willingon Millbe érkezésük első napjától gyötörte őket. Csak sokkal később tudták meg, hogy házuk egy régi villa helyén épült, melyen sok évvel azelőtt egy szörnyű bűntényt követtek el. Ugyanitt egy pap nem hallgatott megy egy asszonyt, aki kétségbeesetten akart könnyíteni a lelkén. Willington Millben, Procterék ott-tartózkodása idején olyan erőteljes volt a kísértetjárás, hogy amikor W. T. Stead, író és szellemidéző 1890-ben, első ízben próbálta rekonstruálni az eseményeket, még 40 szemtanúst talált, akik látták a jelenéseket. A kísértetjárás 1835 egy januári éjszakáján kezdődött. A dada éppen a gyerekeket fektette le második emeleti szobájukban, amikor súlyos lépéseket hallott a közvetlenül felettük fekvő, üres szobából, bár azt a család sohasem használta. A lány először nem nagyon törődött a dologgal, azt gondolta, hogy az egyik szolgának akadt dolga odafent. De a zajok éjaszkáról éjszakára hangosabbá váltak. A többi szolga és a család tagjai is hallották a lépéseket, de amikor hirtelen benyitottak a szobába, hogy meglepjék a „betolakodót”, senkit sem találtak. Lisztet szórtak a földre, hogy másnap megnézzék, vannak-e benne lábnyomok, de semmit sem találtak. Egyik reggel, amikor Mr. Procter a családjával imádkozott, a nehéz lépések lefelé tartottak a lépcsőn, majd a társalgón és előszobán áthaladva a bejárati ajtóhoz mentek. A család hallotta, hogy valaki elmozdítja az ajtó keresztrúdját, eltolja a két reteszt, és kinyitja a zárat. Mr. Procter az előszobába sietett, és az ajtót valóban nyitva találta. A lépések a ház előtti ösvényen folytatódtak. Mrs. Procter elájult. A házaspár egyre nehezebben talált cselédeket a házba. Csak egyetlen lány, Mary Young maradt hűséges hozzájuk, akit még előző, North Shields-i otthonukból hoztak magukkal. Egyszer már úgy tűnt, hogy a láthatatlan lények az egész házat megszállták. Ajtók nyitódását, emberek jövés-menését, puffanásokat, ütéseket, nehéz légzést, gyerekek lépéseinek neszét és egy tovasiető asszony selyemruhájának suhogását lehetett hallani. A kísértetjárás egy ideig kizárólag hanghatásokban nyilvánult meg. Az egyik pünkösdhétfőn azonban, amikor Mary Young éppen a konyhában mosogatott, lépéseket hallott a folyosón. Felnézett, és egy levendulakék selyemruhás asszonyt látott felmenni a lépcsőn, és belépni az egyik szobába. Azon az éjszakán a hangok erősebbek voltak, mint korábban bármikor. Egy alkalommal Mrs. Procter két lánytestvére érkezett látogatóba. Az első éjszakán egy baldachinos ágyban aludtak, és mindketten érezték, hogy az ágy megemelkedik velük. Arra gondoltak, hogy egy tolvaj rejtőzött el az ágy alatt. Csengettek, és a házban található férfiak azonnal a segítségükre siettek, de senkit sem találtak. Egy másik éjszakán ágyuk erősen megrázkódott, a függönyök hirtelen, egymás után többször is felemelkedtek, majd leereszkedtek. A függönyöket eltávolították, de ezután még borzasztóbb események következtek. A nők ébren feküdtek az ágyukban, és szinte előre érezték, hogy történni fog valami, amikor egy kékes, ködös női figura lépett elő a falból, és majdnem vízszintes helyzetbe lebegve föléjük hajolt. Mindkét nő tisztán látta az alakot, de a félelemtől mukkanni sem mertek.. Egy idő után a figura hátrálni kezdett, majd beleolvadt a falba. Ezek után nem akartak még egy éjszakát eltölteni abban a szobában. Egyikőjük a házból is elköltözött, és a falusi malom munkafelügyelőjénél, Thomas Mann-nál és feleségénél szállt meg. Egyik este, amikor holdat felhők takarták, Mannék, lányukkal és vendégükkel, az egyik szomszédnál tett látogatás után, Procterék háza mellett sétáltak hazafelé. Mind a négyen látták, a papnak tűnő, miseruhát viselő, világító alakot, aki a második emelet magasságában előre hátra lebegett. Aztán keresztülúszott a ház falán, odabent megállt és kinézett az ablakon. A kísértetjárás Procterék „kék szobájában” összpontosult. 1840 nyarán belegyeztek, hogy Edward Drury – aki a természetfölötti jelenségek kutatására specializálta magát – eltöltsön egy éjszakát a házukban. A férfi magával hozta egyik barátját is, aki szintén ébren akart maradni, de elszundikált az egyik székben. Drury később egy levélben így írta le a történteket: „Elővettem az órámat, hogy megnézzem, mennyi az idő. Tíz perccel jártunk éjjel egy óra előtt. Amikor felpillantottam, egy nyitott ajtóra esett a tekintetem, ahol szürkés ruhába öltözött nőt láttam. Feje előrehajlott, egyik kezét a mellkasára szorította, mintha fájdalmai lennének. A jelenés óvatos létekkel felém indult a szobán keresztül. Amikor szendergő barátomhoz ért, a jobb kezét felé nyújtotta. Akkor nekirontottam…” Drury csak három órával később tért magához, miután Mr. Procter rémes állapotban levitte a földszintre. Drury azt kiabálta: „Ott van. Ne engedjék ide. Az isten szerelmére, tartsák távol tőlem!” A szürke ruhás hölgyön kívül ijesztő állatokat és egyéb riasztó jelenségeket is észleltek. Gyermekeik előtt Procterék megpróbálták leplezni a kísértetjárás legkínosabb részeit, de végül ők maguk is találkoztak a szellemmel. Egy napon Procter egyik lánya azzal fordult Mary Younghoz, hogy: „Egy néni ül az ágyon a mama szobájában. Szemi helyén csak üregek vannak, és keményen nézett rám.” Aztán a másik lánya is beszámolt róla, hogy az éjszaka folyamán egy nő jött elő a falból, és amikor a tükörbe nézett a kislány, azt látta, hogy: „Szemüregei üresen tátongtak.” A harmadik gyerek egy férfialakot látott belépni a szobájába, aki felemelte a tolóablakot, majd leengedte, és távozott. 1874-ben Joseph Procter úgy látta, hogy családja ennél többet már nem tud elviselni. Northumberland egy másik részére költöztek, és a kísértetek soha többé nem háborgatták őket. A háza később két lakásra osztották, majd miután mindenki elhagyta, lassú pusztulásnak indult. Az emberek időnként még hallottak és láttak furcsa dolgokat a romos épület körül. De a Willington Mill-ház soha többé nem látott olyan szörnyűségeket, min a jámbor kvéker család ott-tartózkodása idején.